Bokros Lajos: csak az MDF-nek van megvalósítható programja

2010-02-07 21:08
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 
Cimkék: 

Bokros Lajos szerint ma az MDF az egyetlen olyan párt Magyarországok, amelynek van megvalósítható választási programja, és az végrehajtása esetén az ígért eredményeket hozná.

Az MDF miniszterelnök-jelöltje vasárnapi évértékelő és programadó beszédében Budapesten azt mondta: kicsi, hatékony és tisztakezű államra lenne szükség, valamint független jegybankra, megfelelő pénzügyi felügyeletre, versenyhivatalra. A volt pénzügyminiszter sürgette azt is, hogy a mostaninál több ember járuljon hozzá a közszolgáltatások terheinek fedezéséhez, legalább jelképes mértékben. A beszédben ugyanakkor kevés konkrétum hangzott el az MDF 2010-es választási programjából.

Bokros Lajos szerint Európának is veszélyt jelent az, hogy Magyarország szegényedik, fogy. Ezért mindenkinek létérdeke, hogy ez a nemzet erős legyen, a határontúli magyaroknak pedig ez a legfontosabb érdeke - mondta a politikus, aki több nyelven köszöntötte hallgatóságát, köztük szlovákul és németül.

Az MDF miniszterelnök-jelöltje pártja választási programjáról azt mondta, hogy az "szikrázóan logikus", kemény szavakkal állították össze, de elfogadható, mert a "társadalmat felemeli". Szerinte kizárólag olyan ígéretek vannak abban, amelyeket kormányra kerülésük esetén meg tudnának valósítani, és az ígért eredményt hoznák.

A volt pénzügyminiszter szerint az elmúlt 10 év elvesztett évtized volt Magyarországon, 2000-2001-ben letértek ugyanis a fenntartó, egyensúlyőrző, export- és beruházás-vezérelt gazdasági pályáról. Túlköltekezés kezdődött, mesterségesen élénkítették a belső keresletet, de ez csak kismértékű gazdasági növekedést hozott, miközben a felzárkózáshoz hosszú távúra lenne szükség. Ráadásul az így elért társadalmi, gazdasági és jóléti eredmények időközben már el is vesztek, mivel tavaly 7 százalékos volt itthon a visszaesés - tette hozzá.

Bokros Lajos szerint több ördögi kör nehezíti a magyar gazdaság felzárkózását: a közteherviselésé, a közszolgáltatásoké, a beruházásoké és a szociális rendszeré. A feladat most az, hogy ezeket átformálják pozitív "angyali hurokká". El kell érni, hogy a mostaninál többen fizessenek legalább jelképes mértékű adót, mert ezzel igazságosabb lenne a rendszer és nőne az adóalap, valamint javítani kell a közszolgáltatások minőségét. Mindehhez kicsi, hatékony, tisztakezű államra és erős kormányra van szükség - tette hozzá.

A volt pénzügyminiszter azt mondta, hogy a társadalom felemelkedése a munkahelyteremtéstől függ. Az államnak azonban nem utóbbi a feladata, hanem az ideális körülmények megteremtése a foglalkoztatáshoz. Vagyis a vállalkozóknak segély helyett inkább kevesebb bürokráciára és adóterhet kell biztosítani, illetve felkészült munkaerőt. Változtatni kell a képzési rendszeren is, mert Bokros Lajos szerint már nincs Magyarországon jó minőségű, de olcsó munkaerő, tömegével vannak viszont olyan iskolák, amelyek "újratermelik a munkanélküliek tartalékos hadseregét". A felsőoktatás reformját tekintve is az utolsó órában vagyunk - fogalmazott.

Bokros Lajos egy fővárosi rendezvényteremben mondta el évértékelő és programadó beszédét, amelyet az MDF vezetői korábban "rendhagyónak" ígértek. Bokros Lajos a Horn-kormány egyik pénzügyminisztere volt, most az MDF európai parlamenti képviselője és miniszterelnök-jelöltje.

Hozzászólás

CAPTCHA
Tesztkérdés SPAM jellegű hozzászolások elkerülésére
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

UGRÁS FEL