Nemcsak a BKV-ból talicskáztak ki tízmilliókat Hagyó Miklósék. A hírTV értesülése szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat is a szocialista–szabad demokrata koalíció kifizetőhelye lehetett.
A hírTV Célpont című tényfeltáró műsorában elhangzott információk szerint nemcsak aszfaltoztak, többmilliós felújítási, karbantartási munkákat is végzett a Fővárosi Közterület Fenntartó a főpolgármester ingatlanjain.
A főpolgármester szokásos március 15-ei beszéde előtt a pesti Duna-parton kordonnal zárták el a Petőfi-szobor közvetlen környékét. Demszky Gábor a kordonok mögül bár elmondta a beszédét, de abból szinte alig lehetett érteni valamit a több száz kiabáló és fütyülő nézőtől.
A Magyar Hírlap közlése szerint Budapesten a kordonon kívülről folyamatos bekiabálás kísérte a zászlófelvonást a március 15-ei ünnepségen. Demszkyt szintén ezrek fütyülték ki amikor elkezdte a demokrácia ünnepéről szóló beszédét.
Aba Botond, a BKV volt vezérigazgatója ügyvédhez fordul utódja, Antal Attila Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúja miatt.
A Magyar Hírlap információja szerint Antal Attila Demszky Gábor ellen vallott. A napilap szombaton közölte Antal Attila állítását miszerint Demszky Gábor főpolgármester felelőssége a négyes metró ügyében a legnagyobb és legegyértelműbb.
A BKV egyik belső ellenőre már 2006-ban levélben tájékoztatta Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert, hogy a cégnél "lopnak, csalnak, sikkasztanak".
Szerdán hallgatja meg Demszky Gábort a BKV-botrányokat vizsgáló fővárosi eseti bizottság. A főpolgármester mellett a tervek szerint Ikvai-Szabó Imrének és Székely Gábor volt felügyelőbizottsági elnöknek tesz fel kérdéseket a bizottság.
Bízik a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban, ám a nekik nyilatkozó emberekben már annál kevésbé Demszky Gábor főpolgármester, aki hétfőn délután sajtótájékoztatón beszélt a BKV-ügyről.
Demszky Gábor nem fogja megúszni a felelősségre vonást, illetve egy korrupcióba keveredett fővárosi vezető sem - jelentette ki a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
Tovább gyűrűzik a botrány az M4 ügyében: az unió csak 180 milliárdot ad a metróépítésre. Szabálytalan közbeszerzések miatt bukik a főváros majd 60 milliárdot, azonban Demszky ezt örömhírként próbálja eladni az embereknek.