MÁV

Tartalom átvétel

Halálos vonatbaleset Csorvásnál

Este hét óra előtt tíz perccel, Csorvás állomáson a Szegedről Békéscsabára tartó vonat elgázolt egy személyt.

Szerdától bővül a szárnyvonalak mentrendje

Bár a tervek szerint szeptemberben újabb vasúti mellékvonalak nyíltak volna meg a forgalom előtt, ez csak később vagy a decemberi menetrend váltáskor várható.

Újranyitott szárnyvonalak kevés utassal

Lassan szoknak vissza az utasok a MÁV július elején megnyitott mellékvonalain közlekedő vonatokra; a peronokon nemhogy tömeg nincs, a vonatok utasai a kisebb buszokat is alig töltenék meg.

Változik a vonatok menetrendje augusztus 30-án

Augusztus 30-án változik a vonatok menetrendje, véget ér a nyári menetrendi időszak.

Augusztus 20-i, ünnepi forgalom a MÁV-nál

A MÁV tájékoztatása szerint az augusztus 20-i ünnephez igazodva, a növekvő utasforgalom zavartalan kiszolgálásának érdekében módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Szeptembertől kétszeres járatszám az újraindított vasútvonalakon

Az iskolába és a munkába járás megkönnyítésére az eddigi napi 4-6 helyett 8-16 járat közlekedik szeptember 1-től az újraindított vasútvonalakon.

Változik a vasúti menetrend az ünnep miatt

Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok az augusztus 20-i ünnep miatt.

Újra járnak a balatoni vonatok

Újra járnak a vonatok a Balaton déli partján, ahol az éjszakai viharok csaknem fél napra megbénították a vasúti forgalmat.

Felborult egy tehervagon Zalában

Kisiklott és felborult egy tehervonat utolsó kocsija Búcsúszentlászlónál. A Zala megyei település vasútállomásán vasárnap délután, negyed öt körül akart áthaladni egy Gyékényesről Rajkára tartó tehervonat, amikor a szerelvény utolsó kocsija eddig tisztázatlan okból kisiklott, és felborult.

Ősszel felülvizsgálják az újranyitott MÁV-vonalakat

Próbaidőszaknak tekinti a kormány a nyári hónapokat azokon a vasútvonalakon, melyeken újraindult a személyszállítás – mondta az infrastruktúráért felelős államtitkár a Hírszerzőnek. Völner Pál szerint szeptemberben felülvizsgálják a mostani, sokak által bírált menetrendet.

LMP: Lejáratják a vasútvonalak újranyitását?

A Lehet Más a Politika üdvözli a kormány vasútvonal újranyitási lépéseit, azonban szerintük a mostani intézkedéseket legfeljebb szimbolikus látszatintézkedésnek lehet tekinteni.

Fónagy: buszra és vonatra is szükség van

Készen van a közösségi közlekedés megújításának teljes stratégiája, és legkésőbb az ősszel a parlament elé kerül - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Pápán, a Pápa-Csorna között közlekedő személyvonat újraindításának ünnepségét követően az MTI-nek.

Július 4 - Újraindulnak a mellékvonalak

A korábban szüneteltetésre ítélt Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon, összesen mintegy 210 kilométeren közlekednek ismét a személyszállító vonatok.

Újraindulnak a vasútvonalak, már a menetrend is kész

Elkészültek a július 4-étől újranyíló vasútvonalak bevezető menetrendjei. Az utasok átmenetileg napi 4-6 járatra számíthatnak a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon.

Mégsem büntetik a regisztrációs jegy nélkül utazókat

Mégsem kell pótdíjat fizetniük a regisztrációs jegy nélkül utazóknak július 1-től. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a tárca az év végéig áttekinti a jelenleg működő rendszert és ezután dönt arról, hogyan követik nyomon a díjmentes utazásokat.

Csorna - Pápa vasútvonal: A MÁV-nak kell helyreállítania a kifosztott állomásokat

Pápa polgármestere szerint a júliustól újra működő szárnyvonalakon a MÁV-nak kell helyreállítania a kifosztott állomásokat, hiszen a vasúttársaság hagyta azokat évekig gazdátlanul. A Csorna-Pápa vonalon már az új menetrendről egyeztetnek az érintett önkormányzatok.

Kampányt indít a MÁV Zrt. az útátjárós balesetek megelőzéséért

Kampányt indít a MÁV Zrt. az útátjárós balesetek megelőzéséért

Egy M44-es mozdony, működő közút-vasút szintbeli kereszteződésben összeütközött egy szabálytalanul a sínen lévő személygépjárművel. A MÁV Zrt. – az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) közreműködésével – ezzel a szimulált helyzettel hívta fel a figyelmet arra, hogy egy nem nagysebességgel közlekedő mozdony is képes az ütközéskor szinte teljesen szétroncsolni egy átlagos személyautót.

Sokalják az évi 600 milliót a hamarosan visszaállításra kerülő vasúti vonalakra

Várhatóan ma jelentik be a Parlamentben, hogy a jövő hónaptól öt vasúti mellékvonal-szakaszon visszaállítják a személyszállító vonatok rendszeres közlekedését. A Népszava úgy tudja, hogy az intézkedés évente mintegy 600 millió forint pluszkiadást jelent a költségvetésnek.

Szombattól nyári menetrend a MÁV-nál

A megnövekedett utazási igényekhez igazodva a MÁV-START Zrt. szombaton lépteti életbe az augusztus 29-éig érvényes nyári menetrendet. A nyári menetrend bevezetése elsősorban Balaton térségét érinti.

Öt vasútvonalat nyit újra az Orbán-kormány

Napokon-heteken belül újraindulhat a vasúti közlekedés öt vonalon, amelyet még a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormány zárt be. Információk szerint a Komárom-Székesfehérvár, a Zirc-Veszprém, a Pápa-Csorna, a Karcag-Tiszafüred, valamint a Lajosmizse-Kecskemét vonalon járnak újra a személyszállító vonatok.

Megkezdték a balatoni löszfal helyreállítását - Egy hét múlva újraindulhat a vasúti közlekedés

Megkezdték a balatoni löszfal helyreállítását

Az elmúlt hetek rendkívüli esőzései jelentős kárt okoztak a 29. számú észak-balatoni vasútvonalon Csajág és Balatonkenese között. Az érintett szakaszon június 17 0 órától forgalomszüneteltetést kellett bevezetni.

Élményvonattal a Balaton Északi partján

Élményvonat indul a Balaton Északi partjára,Tapolcára! A klasszikus balatoni utazások hangulatát idézi a Nohab valamint az Élményvonat kocsik.

Ünnepi menetrend Pünkösdkor a MÁV és a Volán járatain

A pünkösdi ünnep miatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok és a Volán buszok május 23-án és 24-én. Május 22-én és 25-én a megszokott menetrend lesz érvényben. Az ünnep ideje alatt a MÁV-Start a legnagyobb forgalmat lebonyolító vonalakon több vagont állít forgalomba.

Megindult a vonatközlekedés a Balaton déli partján

Javul a helyzet a dunántúli vonatközlekedésben, újra járnak a vonatok a Balaton déli partján, és az időjárási viszonyok miatt bevezetett sebességkorlátozásokat fokozatosan feloldják. De még mindig vannak olyan vonalak, ahol vonatpótló buszok szállítják az utasokat, több vonalon pedig még vannak sebességkorlátozások.

Személyvonat gázolt a Nyugatinál

Rákosrendező és Budapest – Nyugati pályaudvar között személyvonat ismeretlen személyt gázolt.

Tájékoztató a holnap 0 órától 24 óráig közlekedő vonatok menetrendjéről

A MÁV-START Zrt. tájékoztatja az utasokat, hogy a 2010.05.17.-i napon a rendkívüli időjárási nehezményezek miatt megváltoztatta a közlekedési rendet a dél-balatoni vonalon.

Rendkívüli időjárás miatti változások a Dunántúl vonatközlekedésében

A Dunántúlon (kiemelten a Balaton térségében) kialakult időjárási helyzetre tekintettel változások várhatóak a vonatközlekedésben.

Holnap éjfélig autóbuszok közlekednek Siófok és Balatonszentgyörgy között

A Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon Siófok és Balatonszentgyörgy között előre láthatóan hétfőn éjfélig vonatpótló autóbuszok közlekednek.

Beszállna egy veszprémi ügyvéd a holokausztperbe

Egy veszprémi ügyvéd beavatkozóként kíván részt venni azokban a perekben, amelyeket a holokauszt magyar áldozatainak leszármazottai indítottak a Magyar Államvasutak és a Magyar Nemzeti Bank ellen.

Május első hétvégéjétől több vonat közlekedik a Balatonnál

A nyári menetrendet megelőzően, már május első hétvégéjétől több vonatot közlekedtet a Balaton körüli vasútvonalakon az utasforgalom teljesebb kiszolgálása érdekében a MÁV.

Tatai vonatbaleset - A MÁV azonnal megkezdte a német kocsik soron kívüli átvizsgálását

A MÁV Zrt. vezetősége az április 19-én este, Tatabánya és Tata között bekövetkezett vonatsiklás kapcsán azonnal elrendelte a 300 darab, Német Vasúttól vásárolt személykocsi – újbóli - teljes műszaki átvizsgálását.

Körözött személyt fogtak el Balatonalmádiban a restiben

Igazoltatás során fogta el a rendőrség azt a 44 éves balatonalmádi férfit aki ellen bűncselekmény elkövetése miatt a a Balatonalmádi Rendőrkapitányság előző nap adott ki körözést.

Március 28-tól menetrendi módosítások a MÁV-nál - Új csatlakozás létesül Tapolcán

Az eddigi évek gyakorlatának megfelelően- a nyári menetrendet megelőzve tavasszal- az 1. számú menetrendi módosítás ad lehetőséget a személyszállító vasúttársaságnak, hogy átvezesse a menetrendben az aktuális változásokat.

Vonatkésések a havazás miatt - Ünnepi menetrend

Az ország nyugati felében, főként Nyugat- és Dél-Dunántúlon a havazás és ennek következményeként váltóállítási gond miatt néhány vonalon fennakadások, késések tapasztalhatók a vasúti közlekedésben.

Legalább 400 millió forint kellene a balatonakarattyai löszfal megerősítéséhez

Sörédi Györgyné (Fidesz) vasárnap nyilatkozott erről az MTI-nek, miután a MÁV közölte: a löszfal állapota miatt ideiglenesen lezárják a vasúti pályát Csajág és Balatonkenese között a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon, s az utasokat az említett szakaszon hétfő reggel 8 órától határozatlan ideig vonatpótló autóbuszok szállítják.

UGRÁS FEL