Fair play

Tartalom átvétel

Lesz olyan korosztály amely felrepít minket a focivilág csúcsaira

Van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon – jelentette ki a Orbán Viktor miniszterelnök a Sport Tv-nek adott interjújában, amelyből a kormányfő honlapján közöltek részleteket.

Emlékezetes verseny - Hatalmasat bukott Talmácsi

Talmácsi Gábor

Az első kanyaron bukás nélkül ment át a nem kis létszámú mezőny, majd jött a második, ahol Lukas Pesek manőverének köszönhetően Talmácsi Gábor is a sóderágyba landolt.

Európa Liga: bejutott a főtáblára a Debrecen

A magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata feljutott az Európa Liga főtáblájára, miután a negyedik selejtező kör visszavágóján, idegenben is legyőzte a bolgár Liteksz Lovecs együttesét.

Hivatalosan is Mocsai Lajos lett a férfikézi-kapitány

Hivatalosan is Mocsai Lajos lett a férfikézi-kapitány

Mocsai Lajos, az MKB Veszprém csapatának vezetőedzője lett a férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A főállásban a jövőben is a Veszprémben dolgozó szakember megbízatása 2012. augusztus 31-ig szól.

Úszó Eb: Risztov Éva hetedik lett a nyíltvízi úszók 10 km-es versenyében

Risztov Éva a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 km-es számában a magyarországi Európa-bajnokság második, csütörtöki napján, Balatonfüreden.

Ajándékozzon 20 liter tiszta ivóvizet!

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik.

Tragédia az olaszliszkai futballpályán

Összeesett és meghalt egy 26 éves fiatal labdarúgó az olaszliszkai futballpályán vasárnap délután.

Vlagyimir Klicsko szeptemberben lép szorítóba Samuel Peter ellen

Vlagyimir Klicsko

A nehézsúlyban három profi világbajnoki övet is birtokló Vlagyimir Klicsko a nigériai Samuel Peterrel bokszol szeptember 11-én, Frankfurtban.

Gera Zoltán visszatér a magyar labdarúgó-válogatottba

Gera Zoltán visszatér a magyar labdarúgó-válogatottba - adta hírül a szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja. A nemzeti csapat korábbi kapitánya azután mondta le a szereplést, hogy Erwin Koeman akkori szövetségi kapitány a kispadra sem nevezte őt októberben, a dániai, utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésen, miután elkésett egy taktikai értekezletről.

Mocsai 2012-ig lehet szövetségi kapitány

Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke felkérte Mocsai Lajost, hogy 2012. augusztus 31-ig vállalja el a férfi válogatott szövetségi kapitányi tisztét.

Nem hosszabbítottak szerződést Maradonával

Az argentin labdarúgó-szövetség (AFA) kedden úgy döntött, hogy nem hosszabbítják meg Diego Maradona szövetségi kapitányi szerződését.

Legyőztük a svédeket

Életben tartotta elődöntős álmait a magyar női junior kézilabda-válogatott, miután a koreai világbajnokság középdöntőjében három góllal felülmúlta Svédországot.

AZ MLSZ szerződést bontott Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal

Erwin Koeman

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége közös megegyezéssel szerződést bontott Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal. Csányi Sándor elnök és Vági Márton főtitkár több alkalommal tárgyalt a holland szakemberrel és képviselőjével.

Gólbírókkal indul a következő BL-szezon

További két asszisztenst is alkalmaz az UEFA a következő szezontól a Bajnokok Ligája mérkőzéseken. Erről döntött a labdarúgás szabályalkotó testülete.

Overdose nyert Pozsonyba

Overdose nyerte vasárnap délután Pozsonyban több mint egy éves kihagyás után a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű egyik ezer méteres betétfutamát.

Búcsút intett Talmának a Mol

Búcsút intett Talmának a Mol

Felbontotta az együttműködést Talmácsi Gáborral a Mol – közölte a sportoló menedzsmentje pénteken. Az olajipari vállalat azért döntött így, mert a gyorsasági motorsport versenyző nem hozta az elvárt eredményeket.

Megnősült Philipp Lahm - Képekkel - Videóval

Claudia Schattenberg és Philipp Lahm

A 26 éves német labdarúgó-válogatott játékosa Philipp Lahm a nála egy évvel fiatalabb Claudia Schattenberget vette feleségül.

Visszavonult Paul, többé nem jósol a polip

Visszavonult Paul, többé nem jósol a polip

Megkapta a maga világkupáját hétfőn Paul, az oberhauseni jóspolip, amelynek minden előrejelzése bejött a foci világbajnokság idején. A kupa másolatát eresztették le akváriumába gondozói annak elismeréséül, hogy nyolcszor jósolt, és mindannyiszor jól. Egyben bejelentették: Paul nem jósol többet, hagyják békén.

Forlan a legjobb

Diego Forlan

Uruguay csatárát, Diego Forlant választották meg a 2010-es futball világbajnokság legjobbjának vasárnap. A negyedik helyen végző csapat öt találatot szerző játékosa 23,4 százalék szavazatot kapott a szakújságíróktól.

Spanyolország - Hollandia 1-0 - A 116. percben született az egyetlen döntő gól

Spanyolország - Hollandia 1-0

A spanyol válogatott nyerte a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot, miután a vasárnapi, johannesburgi döntőben hosszabbítás alatt 1-0-ra legyőzte a hollandokat. Az Európa-bajnok spanyolok történetük első vb-címét ünnepelhetik.

Chips, szotyi, kóla, sör - Este 20 órakor kezdődik a VB-döntő!

Hollandia - Spanyolország - Labdarúgó-világbajnokság

Pár órán belül kezdődik a labdarúgó-világbajnokság utolsó, döntő mérkőzése. Hollandia vagy Spanyolország. Új bajnokot avatnak!

Puhl Sándor holtversenyben a negyedik a játékvezetők örökranglistáján

Puhl Sándor holtversenyben a negyedik a játékvezetők örökranglistáján a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS összeállítása szerint.

Uruguay - Németország 2-3

Német szurkoló a 2010-es 19. labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésén

A német válogatott szerezte meg a bronzérmet a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután szombat este fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte Urguay csapatát.

Wesley Sneijder vagy David Villa nyerheti a vb aranylabdát

Wesley Sneijder vagy David Villa nyerheti a vb aranylabdát

Kihirdette tíz jelöltjét a világbajnoki aranylabdára a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség. A névsorban található a gólkirályi címért versenyben lévő David Villa és Wesley Sneijder.

A kormány visszaadta az 1 milliárdot a sportnak

A hírTV híradójának közlése szerint a kormány az olimpiai felkészüléstől korábban elvont 1 milliárd forintot most visszaadta.

VIP vendég lesz Orbán Viktor a VB-döntőn

Orbán Viktor szombaton Dél-Afrikába utazik, hogy a helyszínen nézze meg a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. A vasárnapi johannesburgi mérkőzésre Sepp Blatter a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke hívta meg a magyar kormányfőt.

Kassai Viktort dicséri a szaksajtó

Kassai Viktor

Kassai Viktor és csapata kiváló munkát végzett, hagyta, hogy a játék határozza meg a mérkőzést, nem pedig a bírói döntések – így összegzi a szerda esti Németország–Spanyolország meccset vezető magyar játékvezető ténykedését a goal.com nevű internetes oldal.

Németország - Spanyolország 0-1

Németország - Spanyolország 0-1

Magabiztos fölényes játékkal verte 1-0 arányban a spanyol válogatott a német labdarúgó-válogatottat, ezzel Spanyolország lesz Hollandia ellenfele a 19. labdarúgó-világbajnokság döntőjében. A mérkőzés egyetlen gólját Carles Puyol szerezte a 73. percben.

Riválisa akadt a német jós Paul polipnak

Riválisa akadt Paulnak, az oberhauseni jós-polipnak egy norvég puhatestű személyében - közölte kedden a norvég média. Asgeir, a norvég polip korábban nem mutatott érdeklődést a foci iránt, de bergeni akváriumában tétovázás nélkül a németek szerda esti győzelmét jelezte a spanyolok ellen, vagyis pont az ellentétét annak, amit az oberhauseni Paul.

Hollandia - Uruguay 3-2

Elsőként Hollandia jutott be a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléjába, miután a keddi elődöntőben 3-2-re győzött Uruguay ellen.

Paul polip szerint a németek kikapnak

Nagy csalódást okozott kedden a jós polip: Paul ugyanis azt tippelte az oberhauseni állatkert egyik akváriumában, hogy a szerda esti elődöntőt nem a németek nyerik a spanyolok ellen – számolt be róla a német média kedden.

Halálos foci VB vita! - Közelről fejbe lőtte őket

Halálos foci VB vita! - Fejbe lőtte őket

A német szurkoló fejbe lőtt két olasz fiatalembert egy kocsmában, mert nem tudtak megegyezni, hányszor nyert Olaszország világbajnokságot!

A vb-mérkőzéshez igazítják a munkaidőt

A német Daimler autógyártó óriás, amely a Mercedest is készíti, hétfőn bejelentette, hogy szerdán, a foci világbajnokság elődöntője miatt módosítják a munkaidőt.

Kaptak a fejükre a hazatérő brazil focisták

Feszült légkör várta a foci-világbajnokságról kudarccal hazatérő brazil válogatottat vasárnap. A riói landolás után, a csarnokba kilépő csapat tagjai közül elsőként Dungát, a szövetségi kapitányt és Felipe Melót vették célba sértő megjegyzéseikkel a szurkolók.

Spanyolország - Paraguay 1-0

Spanyolország jutott be utolsóként a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság legjobb négy csapata közé, miután a szombati második negyeddöntőben nagy csatában, 1-0-ra legyőzte Paraguayt.

UGRÁS FEL