A megyei jogú város önkormányzata 15 igen, egy nem és négy tartózkodó vokssal fogadta el a város 2010. évi költségvetését. Veszprém az idén 31 milliárd forintból gazdálkodik, 2009. decemberi hitelállománya 4,9 milliárd, amely 2010 végére várhatóan 8,4 milliárdra nő.
Félmilliárd forintos beruházás révén átalakítják a megyei kórház sürgősségi osztályát, átláthatóbb, hatékonyabb és színvonalasabb lesz az ellátás. A fejlesztéssel egyben egy régi terv is megvalósul: a háziorvosi ügyelet beköltözik a kórházba.
Lasztovicza Jenő, a megyegyűlés fideszes elnöke elmondta: 2006-hoz képest kétmilliárd forinttal csökkentek a központi támogatások - a normatív állami támogatás, valamint az illetékbevételek és a személyi jövedelemadó "visszaosztása" -, miközben hat közoktatási intézményt kellett a megyének átvennie a településektől.
Megmutatjuk Európának, hogy Magyarország, ezen belül Veszprém komoly partnerként kíván részt venni a megújuló energiák felhasználásában - mondta Debreczenyi János szerdán délelőtt az INTENSE nemzetközi energiatakarékossági projekt szakmai megbeszélésének megnyitóján.
Panasszal élt a polgármesteri hivatal a regionális fejlesztési ügynökség által írt, Veszprém belváros-rehabilitációs pályázatát elutasító levele ellen.
Eperjes Károly művészeti tanácsadó csütörtöki nyilatkozata szerint míg "a kulturális tárca mintegy 90 millió forintot vett el a Petőfi Színháztól, addig a másik veszprémi teátrum, a Pannon Várszínház kapott 100 milliót". Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója a Népszava megkeresésére cáfolja, hogy miattuk lett kevesebb a Petőfi Színház támogatása.
Nem fizette ki határidőre az ellenérték 50 százalékát, vagyis 48 millió forintot a belvárosi parkolóház létesítését elnyerő Benzinklub Kft. az önkormányzatnak.
Pályázatot nyújt be az önkormányzat a Hősi kapu rekonstrukciójára, valamint a Mindenki ebédel programra – így döntött hétfői, rendkívüli ülésén a közgyűlés.
Átépítik és új funkciót kap a veszprémi vár bejárata, a Hősök kapuja. Az anyagi fedezet meghatározó részét, 216 millió forintot a Közép-dunántúli Operatív Program keretében kiírt pályázaton kívánja elnyerni az önkormányzat, 38 millió forintot önrészként biztosítanak.
Tíz-húsz millió forint közötti összeg eltűnt a Pannon TISZK Veszprém Nonprofit Kft.-nél, gazdasági visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az ügyvezető igazgató.
Vita a közalkalmazotti bérkiegészítés körül. A veszprémi kórház vezetője azt mondja, hogy diszkriminálják őket, mert gazdasági társaságként működnek. A minisztérium szerint a társasági formának ez a hátránya. Azt mondják, a plusz pénzre van fedezet.
Befejezi magyarországi termelését a német tulajdonú, veszprémi székhelyű PML Kft; a kisebb alumínium hidakat, rakodólapokat gyártó cégnél december 31-i hatállyal, rendes felmondással elbocsátották a 25 dolgozót.
A legújabb, de még 2008-ban meghirdetett panelfelújítási pályázaton a megye kiemelkedően jól szerepelt, összesen 850 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el közel háromezer lakás.
Remélem, hogy a veszprém-szentkirályszabadjai repülőtérből repülőtér lesz – válaszolta Debreczenyi János polgármester szocialista frakcióvezető napirend előtt feltett kérdésére a csütörtöki közgyűlésen.
Irányszám jelenleg a megyei könyvtár megemelt beiratkozási díja, amelyen a várossal történt eredményes tárgyalás után lehet csökkenteni – mondta Lasztovicza Jenő megyei elnök.
Ezt állapította meg dr. Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) igazgató helyettese azon a sajtótájékoztatón, ahol a megyei önkormányzat gazdálkodása 2006-2009 első félévét érintő vizsgálati eredményeiről beszélt a megyeházán.
Az MKB Bank Zrt. támogatásával futó projektnek köszönhetően nemcsak méretében, hanem technológiájában is az ország egyik legerősebb vállalkozása lesz a Veszprémi Nyomda Zrt. A beruházásról Fekete István elnök-vezérigazgatóval és Albert Zoltánnal, az MKB Bank területi igazgatójával beszélgettünk.
Működőképességük határára érkeztek a magyar kórházak a pénzhiány miatt – állítja az egészségügyi szakemberek egy része.
A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem 4,3 milliárd forintos fejlesztést hajthat végre 2009-től 2011 végéig.
Az idén is bővítette magyarországi gyárait a Continental AG. A cég Veszprém mellett tegnapelőtt felavatta tesztpályáját. A tesztpálya a megyeszékhelyen lévő elektronikus fék- és menetstabilizáló rendszereket fejlesztő és gyártó üzemének munkáját segíti.
