Panasszal élt a polgármesteri hivatal a regionális fejlesztési ügynökség által írt, Veszprém belváros-rehabilitációs pályázatát elutasító levele ellen.
A Veszprém Megyei Napló Schmidt Istvántól megtudta, a levelet már az ügynökség által megszabott öt napos határidő előtt feladták, tartalmáról Debreczenyi János polgármester elkövetkező napokban tart sajtótájékoztatót.
Debreczenyi János polgármester a város közgyűlésén ismertette Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatójának levelét. Matisz János ebben leírta, a pályázati anyag több hiányosságot tartalmaz, ezek pótlására a kiírás értelmében utólag nincs lehetőség, emiatt Veszprém pályázatát el kell utasítaniuk.
A Veszprém Megyei Napló a regionális fejlesztési tanács elnökénél próbált tájékozódni, de Pál Béla nem nyilatkozott. Hartmann Ferenctől, a fejlesztési tanács és a fejlesztési ügynökség felügyelő bizottsága tagjától megtudták viszont, hogy az igazgatót nem küldték el, csupán egy erre vonatkozó javaslatot tettek, valamint nincs semmilyen összefüggés e között a javaslat és a veszprémi pályázatra írt elutasító levél között.
A fejlesztési tanács november végén kezdeményezte, hogy a fejlesztési ügynökség felügyelő bizottsága vizsgálja meg az ügynökség tevékenységét, hiszen erre az ügynökség fennállása óta még nem került sor.
A felügyelő bizottság jelentését januárban tárgyalta meg a tanács, az abban foglalt hiányosságok miatt az ellenzéki és kormánypárti tagok teljes egyetértésben kezdeményezték Matisz János visszahívását.
Darhos Nikolett a Veszprémi 7 Nap-ban azt írja a második fordulóra
készített pályázati dokumentáció jelentős hiányosságokkal érkezett meg a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, nem volt benne például a tervdokumentáció, több száz oldal számozatlan volt. Ezek a kiírás szerint utólag nem pótolható hiányosságok, csak akkor, ha a csomag jelentős sérülésekkel érkezett meg. Ilyen mértékű sérülés azonban nem volt a csomagon, így elutasították a pályázatot.
A döntés ellen öt munkanapon belül lehet panasszal élni –
ahogy Schmidt István elmondta a Veszprém Megyei Naplónak a levelet már az ügynökség által megszabott öt napos határidő előtt feladták.
Schmidt István, a városfejlesztési iroda vezetője elmondta, a fellebbezés tartalmi elemeinek megfogalmazását egy pályázati tanácsadó céggel készítették, de ha a fellebbezés és a tárgyalások mégsem vezetnének eredményre, akkor a város ismét benyújtja a pályázatot, de akkor az új szabályoknak megfelelően át kell majd dolgozni azt.
Hozzászólás