Eperjes Károly művészeti tanácsadó csütörtöki nyilatkozata szerint míg "a kulturális tárca mintegy 90 millió forintot vett el a Petőfi Színháztól, addig a másik veszprémi teátrum, a Pannon Várszínház kapott 100 milliót". Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója a Népszava megkeresésére cáfolja, hogy miattuk lett kevesebb a Petőfi Színház támogatása.
Vándorfi László a Pannon Várszínház igazgatója szerint azért kapnak 100 millió forintot, mert az előadó-művészeti törvény szerint teljesítették a megfelelő kritériumokat ahhoz, hogy kőszínházzá minősítsék őket, így eggyel több kőszínháza van az országnak. Vagyis január 1-től már nem tartoznak az alternatív kategóriába, azokat a támogatási lehetőségeiket elvesztették. De nem a veszprémi színháztól vesznek el 100 milliót, hanem az összes kőszínház pénze lett az ő 100 milliós támogatásuk miatt valamennyivel kevesebb.
A veszprémi színház költségvetése emiatt maximum három millióval rövidülhetett meg, amennyire ez egyáltalán kiszámítható. Dotáció szempontjából sem Veszprémhez, sem a megyéhez nem tartozik a Pannon Várszínház, állami támogatást kapnak, és Balatonfüreddel kötöttek közszolgáltatási szerződést. Más lenne a helyzet, ha a Veszprém Megyei Önkormányzat tartana fenn két színházat, akkor eloszlana a hozzá érkező állami támogatás - írja a Népszava.
A Pannon Várszínház nonprofit kft. formában működik, aminek a székhelye Veszprémben van, és ott van az egyik játszóhelye is, és egy másik játszóhely Balatonfüred, ahol szintén lejátsszák a teljes bérletsorozatukat. Veszprémben tavaly kilencven körül volt az előadásszámuk, a többit a régióban, Balatonfüreden, Dunántúli helyszíneken játsszák, tavaly 205 előadást teljesítettek.
Hozzászólás