Közélet

Jöhetnek a csimpánzok Veszprémbe

Egy év után benépesülhet a veszprémi állatkert csimpánzháza. Két hónapon belül hét nyugat-afrikai csimpánz érkezik ide. Korábban Ausztriából hoztak volna új állatokat a vadaspark dolgozói, de végül nem tudtak, mert a magyar hatóságok ehhez a vártnál később adták meg hozzájárulásukat.

Zsongott az egyetem aulája a Pannon Állásbörze jóvoltából

A Pannon Egyetem Karrier Irodája 2010. március 9-én tartotta az egyetemen a Dunántúl egyik legnívósabb álláskeresést segítő rendezvényét, a 2010. tavaszi Pannon Állásbörzét.

Rácz Jenő a fiatal orvosok követelését támogatja

A fiatal orvosok követelését támogatja Veszprém megyei kórház igazgatója is. Rácz Jenő a Magyar Nemzetnek azt mondta: ha nem változik a jogszabály finanszírozásra vonatkozó része, akkor idén egyetlen rezidenst sem fogadnak.

A nőket köszöntötték a veszprémi megyeházán

Lasztovicza Jenő megyei elnök és dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző

Lasztovicza Jenő megyei elnök és dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző a megyei önkormányzat hölgy dolgozóit köszöntötte a nőnap alkalmából március 8-án, a Szent István teremben, ahol a férfi dolgozók műsorral kedveskedtek az ünnepelteknek.

Kölyökdzsungel nyílt a veszprémi állatkertben

Kölyökdzsungel elnevezéssel 300 négyzetméter alapterületű játszóház és terrárium nyílt szerdán a veszprémi állatkertben; a másfél éve zajló fejlesztési projekt részeként megvalósult beruházás 77 millió forintba került.

Tudományos együttműködés - Aliza Bin-Noun Veszprémben

Az izraeli és a magyar nép kulturális és tudományos területen is együttműködik, érvényben lévő szerződések könnyítik ezt meg.

Albinó tigrispitonok a veszprémi állatkertben - A Szibériai tigrisek már a kifutókon

Albinó tigrispitonok a veszprémi állatkertben

Két albinó tigrispiton (Python molurus bivittatus) érkezett a veszprémi állatkertbe egy Prága melletti tenyészetből. A 2004-ben született hüllő pár nősténye öt méter hosszú, a hím négy méteres.

Fogyasztóvédő nyílt nap Veszprémben

Vendéglátóipari, kereskedelmi vállalkozások részére fogyasztóvédelmi nyílt napot tart március 10-én a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, melynek keretében 10 és14 óra között a kamarához települ a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laboratóriuma és egyszerűbb vizsgálatokat végez a helyszínen.

Szíven szúrt ország a 41. magyar filmszemlén

Szíven szúrt ország a 41. magyar filmszemlén

Kiemelt információs vetítésként szerepelt a 41. Magyar Filmszemle programján a Szíven szúrt ország című dokumentumfilm, ez a nyolcvanöt percnyi összeállítás a Veszprémben meggyilkolt élsportolónak, Marian Cozmának állít emléket.

Együttműködés a Veszprémi Kereskedelmi és Iparkamara és a Pannon Egyetem között

A Pannon Egyetem és a Veszprémi Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében 2010. február 26-án ünnepélyes szerződéskötés aláírására kerül sor. Az együttműködés célja, hogy a klaszter tagjai versenypozícióik erősítése érdekében igénybe vehessék azt a tudást, amely az egyetemen rendelkezésre áll.

Folytatódik az Országos Felsőoktatási Véradó verseny

A Pannon Egyetemen az elmúlt héten megrendezett véradó napon a szervezők várakozásait is felülmúló létszámban jelentek meg az egyetem hallgatói.

Pannon Egyetem V. Külügyi Börze

2010. február 16-án immár ötödik alkalommal rendezi meg a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Külügyi Bizottsága a Külügyi Börzét az egyetem aulájában.

Középiskolás hétpróba biológiából a Georgikonon

Középiskolás hétpróba biológiából a Georgikonon

A Pannon Egyetem Georgikon Karán a 2009/2010-es tanévben ismét nagy sikerrel szervezték meg a Georgikon Biológia Tanulmányi Versenyt, amelyen hazánk gimnáziumainak és szakközépiskoláinak tanulói évfolyamtól függetlenül vehettek részt.

Egyedülálló műszer a veszprémi kórház gyerekosztályán

Az országban is egyedülálló műszert vásárolt a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Gyerekosztálya. Az új készülékkel szúrás és fájdalom nélkül, ultrahangos módszerrel vizsgálható a beteg keringése.

Felavatták Marian Cozma emlékművét - Videóval - Üzent a Sztojka család Marian Cozma gyászoló édesapjának

Marian Cozman mellszobor

Szombat délután felavatták a tavaly februárban megölt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma mellszobrát a város sportcsarnoka előtti parkban.

Felavatják a Cozma-emlékművet

Helyére állították pénteken a Cozma-emlékművet a Veszprém Aréna előtti parkban. Az egyelőre még letakart szobor avatását szombaton délután 2 órakor tartják.

Kórházi toplista - A megyék közt Veszprém az élen

Kihirdették az Év Kórháza 2009 szavazás nyerteseit. A betegek véleményén alapuló versenyt a megyék rangsorában Veszprém nyerte meg.

Elvált mázsás kölykeitől György

Bár minden gondolata körülöttük forog, mégsem megy soha gondozottjai közelébe Molnár György tigrisgondozó. A férfi tudja: a világ legveszedelmesebb ragadozóit ápolja. Távolságtartóan és megfontoltan viselkedik a tigrisekkel Molnár György.

Pannon Egyetem Napja – A minőségi oktatás szolgálatában

2010. február 4-én a Pannon Egyetem Minőségbiztosítási Irodájának szervezésében kilencedik alkalommal került megrendezésre a Pannon Egyetem Napja rendezvény.

Kilenc megyei jogú város közül negyedik lett Veszprém

Kilenc megyei jogú város közül negyedik lett Veszprém

Kilenc megyei jogú város közül a negyedik lett Veszprém abban az összehasonlításban, amelyet Simon Róbert Balázs győri alpolgármester végzett a Központi Statisztikai Hivatal 2008-as adatai alapján. Simon harmadszor készítette el a listát.

Tartalom átvétel

MÁSHOL EZEK MENNEK 


UGRÁS FEL