Sandra Bullock azt tervezgeti, hogy a kocsijához forrasztatja Oscar-díját, így mutatván meg azt az embereknek, mikor vásárolni megy.
Sandra Bullock azt tervezgeti, hogy a kocsijához forrasztatja Oscar-díját, így mutatván meg azt az embereknek, mikor vásárolni megy. A Blind Side-ban nyújtott szerepéért Oscarral jutalmazott 45 éves sztár önmagát is szeretné emlékeztetni, hogy valójában mozisztár, ezért megkérte férjét, Jesse James-t, hogy applikálja fel autójára a szobrocskát.
A saját szavaival:"Jesse-vel rátetetem a motorháztetőre az Oscaromat. Ott fog állni mementóként, amíg intézem a napi dolgaim, hogy minél több ember lássa." Sandra ugyanakkor bevallotta, még nem igazán fogta fel, hogy megnyerte a díjat, és ezzel belépett olyan színésznők köreibe, mint Meryl Streep vagy Helen Mirren – boldog azonban, hogy végre vége a felhajtásnak és ezzel visszatérhet élete a normál kerékvágásba. Sandra azt mondja:"Nehéz megszokni ezt a cirkuszt. Most már hál istennek, nem kell sminkelnem magam, annyi sajtburgert ehetek, amennyit akarok, vihetem sétáltatni a kutyáimat és viselkedhetek úgy, mint mindenki más. Megkönnyebbültem. Visszatekintve már mondhatom: 'hoppá, ez egy darab történelem'.
Örülök, hogy ez alkalommal egy szintre léphettem különlegesen szép és tehetséges nőkkel." Mindeközben a 40 éves Jesse kijelentette, büszke Sandrára, és a lélegzete is eláll, ha ránéz. A People magazinnak így nyilatkozott: "Végre én támogathatom a feleségemet és a munkáját, mert egyébként ezt mindig ő teszi meg értem. Sivatagot, kórházakat, még Mexikót is megjárja a kedvemért. A legkevesebb, amit tehetek, hogy felveszem az öltönyöm és mellette állok. Egyszerűen gyönyörű. Egészen megőrjít. Néha csak úgy ránézek és kihagy egy szívverésem. Nagyon büszke vagyok rá. Mások nemigen dolgoznak ennyit az után, hogy nagy elismerés érte őket. Sandra a régi idők Hollywoodjának lánya – méltóságteljes és olyan sztár, aki sokkal jobb annál, amit képzelne róla az ember."
Hozzászólás