A kormány döntése értelmében már albérlet-támogatásra is igényelhetnek pénzt a krízisalapból azok, akik a válság miatt veszítik el otthonukat.
Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Fidesz, s a testület külső szakértők bevonásával hozzálát a magyar gazdaság átvilágításához – hangsúlyozta Orbán Viktor, az ellenzéki pártszövetség elnöke tegnap egy gazdasági fórumon.
Tízmilliárd forint támogatási pénzt akar megvonni az Európai Bizottság Magyarországtól, mert állítása szerint olyan összeg után is kért támogatást, amely tiltott - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Mint ahogy azt múlthéten megírtuk, ezen a héten ismét komoly benzináremelésre kell számítani. A MOL bejelentette, hogy szerdán bruttó 6 forinttal emeli a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti árát. Ezzel újabb történelmi csúcsra nő a benzin átlagára.
A nemzetközi tőzsdei üzemanyagár-jegyzések alakulása alapján a Mol Nyrt. jövő héten várhatóan ismét emeli néhány forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A Magyar Hírlap információi szerint ha a trend nem változik, nyáron a 95-ös átlagára elérheti, sőt meghaladhatja a 350 forintot.
A Magyar Távirati Iroda értesülései szerint júliusban jóval 20 százalék feletti gázáremelésre lesz szükség, ha április elsejétől a szolgáltatók nem emelhetnek árat emellett a reális zöldek a Magyar Országgyűlés Gazdasági és Informatikai bizottság soron kívüli ülésének összehívását javasolja a gázáremelés indokoltságának a kivizsgálására.
Több mint 145 millió forintért kötött közvélemény-kutatásokról szóló szerződéseket a Miniszterelnöki Hivatal - írja a Magyar Hírlap. A felméréseknek a miniszterek és minisztériumok lakossági megítélését kell kimutatnia. A határidő május 31., azaz több héttel túlnyúlik az országgyűlési választások második fordulóján.
Komoly mértékben növekedhet az emberek gáz- és áramszámla tartozása idén - írja a Magyar Nemzet. Az E.ON Energiaszolgáltató igazgatója azt mondta, hogy a lakossági felhasználók az elmúlt évben feltehetően felélték tartalékaikat, ezért várható náluk a tartozás növekedése.
Egy a Magyar Nemzet birtokába jutott rendőrségi jelentés cáfolja Bajnai Gordon miniszterelnök állítását, hogy az általa korábban vezetett cégek nem lehettek részesei adóelkerülést célzó tranzakcióknak.
Március 1-jétől lép életbe a kormány hitelplafon-rendelete, amely szabályozza az ingatlan-jelzáloghitelek mértékét, illetve a gépjármű-hitelezést.
Április 1-jétől akár 10-15 százalékkal is emelkedhet a lakossági gáz alapára – hallható kormánykörökben. Április végétől megszűnik a szociális támogatás is, ami félmilliónyi háztartásnak további 20 százalékos emelkedést hoz.
Emelte bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel a benziné új történelmi csúcsra nőtt.
Nem nyújtott be adóbevallást Cipruson a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. egyik leányvállalkozása - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a rendőrség hűtlen kezelés, az APEH adócsalás gyanúja miatt vizsgálódik az ügyben.
Bajnai Gordon miniszterelnök 2010. február 8-9-én, kétnapos látogatást tett Egyiptomban. Február 9-én a magyar kormányfő tette le a DispoAmecor magyar-egyiptomi vegyesvállalat új üzemcsarnokának alapkövét.
A Mol három hete csökkentette bruttó két forinttal a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A mostani emeléssel a benzin átlagára 318 forintra emelkedik, a gázolajé 294 forint marad.
Varga Mihály (Fidesz) az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának elnöke szerint bebizonyosodott az, hogy 2006-ban nem valós adatokat közöltek az államháztartás állapotáról.
500 millió forint keretösszegű központi munkahelymegőrző program indulását jelentette be Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.
A válság után az európai átlagot két százalékponttal meghaladó GDP-növekedésre lesz szüksége a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy versenyképes és a befektetők számára vonzó legyen - mondta Bajnai Gordon kedden Bécsben, egy gazdasági konferencián.
Csökkenti bruttó két forinttal a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A benzin átlagára így 315 forintra, a gázolajé 294 forintra mérséklődik.
Az MDF alkotmányos adósságkorlát bevezetését kezdeményezi a „húzd meg - ereszd meg” gazdaságpolitika megfékezése érdekében. Azt javasolják, hogy az államadósság rátájának 60 százalék alá csökkenését követően a Magyar Alkotmányban legyen rögzítve: az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát.
