Veszprém Megye

Köszönet az intézményeknek!

A stabil működés alapja az együttműködés, a partnerség, amit tanúsítottak intézményeink – hangsúlyozta Lasztovicza Jenő megyei elnök azon a találkozón, melyre a megyei fenntartású intézmények illetékeseit hívta meg a megye vezetése a Szent István terembe, a minap.

Fűtés és melegvíz nélkül maradt 100 család Tapolcán

Kikapcsolta a szolgáltató a gázt egy tapolcai társasházban, mert a ház több mint három millió forintos adósságot halmozott fel. Száz család maradt fűtés és meleg víz nélkül.

Randevú után a nők értékeivel távozott

Az internetes társkereső oldalakon ismerkedett meg áldozataival egy 33 éves férfi, majd rövid románc után többnyire a hölgyek értékeivel távozott. Az országot járó szívtiprót végül a napokban a pápai rendőrök fogták el.

Sportoltak a megye önkormányzatai

Sportoltak a megye önkormányzatai

Tapolca rendezte meg a XVII. önkormányzati kupát a hétvégén. Rekordlétszámmal vettek részt Veszprém megye önkormányzatainak dolgozói, akik több sportágban mérték össze tudásukat az egész napos rendezvényen.

Családtalálkozó Külsővaton

Bíró László, az MKPK családreferens püspöke mutat be szentmisét március 13-án 18 órakor a külsővati családtalálkozó keretében.

Március 15-ére készül Magyargencs

Március 15-ére készül Magyargencs is. A Veszprém megye északnyugati szélén, a Rába és a Marcal folyók között található kis település plébánosa az ünnepség egyik szervezője.

Csökkent a bűncselekmények száma Veszprém megyében

Szappan Csaba és Lasztovicza Jenő

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon tartotta március 8-án Évnyitó értékelő – koordinációs ülését a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága.

Indula a Zöld Kommandó Veszprém Megyében - Sok a szemét

Zöld Kommandó Veszprém Megyében

Az építési - és bontási hulladékok illegális kezelésének felderítése és visszaszorítása végett nyolc helyszínen végez ebben a hónapban célellenőrzést a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség zöldkommandója.

Legalább 400 millió forint kellene a balatonakarattyai löszfal megerősítéséhez

Sörédi Györgyné (Fidesz) vasárnap nyilatkozott erről az MTI-nek, miután a MÁV közölte: a löszfal állapota miatt ideiglenesen lezárják a vasúti pályát Csajág és Balatonkenese között a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon, s az utasokat az említett szakaszon hétfő reggel 8 órától határozatlan ideig vonatpótló autóbuszok szállítják.

Tihanyba kerül a világ legöregebb szőlőtőkéjének egyik hajtása

Maribor Önkormányzata Stara Trta (öreg szőlő) vesszőjét adományozta a Falvak Kultúrájáért Alapítványnak, a világ legöregebb szőlőjének hajtását ünnepélyes keretek között áprilisban ültetik el a világtájak szerint szerveződő Kultúra Lovagrendje origó pontjában, Tihanyban.

Teherautó motortere gyuladt ki Eplényben

A Veszprémi Tűzoltóság embereit hívták Eplénybe ahhoz a múltheti tűzesethez ahol egy teherautó motortere gyulladt ki. Az esetnél személyi sérülés nem történt.

Tapolcán járt Mesterházy Attila

Nemzeti modernizációra van szüksége az országnak - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton Tapolcán, egy lakossági fórumon. Mesterházy szerint olyan vitákról kell szólnia a politikának, amelyek az emberek mindennapi életét befolyásolják.

Lezárják a vasúti pályát Csajág és Balatonkenese között

A löszfal állapota miatt ideiglenesen lezárják a vasúti pályát Csajág és Balatonkenese között a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon, közölte a Mávinform ügyeletese. A megváltott vasúti menetjegyek a vonatpótló autóbuszokon érvényesek.

Kézigránátot találtak Sümegen a Hotel Kapitány tetején

Az eset még február végén történt, a sümegi Hotel Kapitány - Wellness és Konferencia Hotel egyik alkalmazottja jelezte a sümegi rendőrkapitányságra, hogy a rendezvénycsarnok tetején egy kézigránátnak látszó tárgy található.

Botrány Várpalotán Mesterházy Attila fórumán

Botrány Várpalotán Mesterházy Attila Fórumán

Szocialista szimpatizánsok és fújolók vesztek össze Várpalotán. A szocialista szimpatizáns szerint ő csak a szívgyógyszerrel fújta le a hazaárulózó nőt, ráadásul nem is ő kezdte a balhét.

Egymillió forintot tüntetett el a jósnő

Megfialtatja a pénzt – ígérte a magát jósnőnek kiadó nő, e helyett azonban ellopta az idős berhidai asszony megtakarított 970 ezer forintját.

Közlekedésbiztonság szempontjából kiemelkedő 2009

Ülést tartott a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2010. március 02-án. A tanácskozáson értékelték a 2009-es év közlekedésbiztonsági helyzete, valamint a bizottság tagjai elemezték a balesetek okait és az azokat elősegítő tényezőket.

Kövér László Noszlopon tartott lakossági fórumot

Kövér László

Mire a Fidesz kormányra kerül, addigra már csak adósságlevél és egy csomó csontváz lesz a páncélszekrényekben - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden, a Veszprém megyei Noszlopon tartott lakossági fórumon.

Több tízmillióval gazdagodhatnak a polgárőrök

Az idei évben rendkívül nagy összegre, több mint 30 millió forintra számíthatnak sikeres pályázat esetén megyénk polgárőr egyesületei, amiért még több munkát várnak tőlük a jövőben.

Sokba került az "ajándék"

Két jólöltözött idegen hozott ajándékkosarat február 25-én délután egy pápai férfinek.

Tartalom átvétel

MÁSHOL EZEK MENNEK 


UGRÁS FEL